Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Pedagógusnap 2014

A gyermekekért végzett odaadó munka elismerése

2014. május 30. péntek

A hivatás iránti hűség és az eredményes munka kapott elismerést kerületünk pedagógusnapi ünnepségén. Az önkormányzat a hagyományokhoz híven idén is köszöntötte a józsefvárosi pedagógusokat, és díjazta azokat, akik kimagasló munkát végeztek az oktatás-nevelés területén.

A Józsefvárosi Önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti VIII. Tankerületének közös pedagógusnapi ünnepségén Kocsis Máté polgármester mondott köszöntő beszédet. Emlékeztetett rá, hogy a pedagógusok hivatása nem csupán a szó eredeti görög jelentéséből fakadóan a gyerekek „vezetéséről” szól, hanem sokkal inkább a gyermekek jövőjéről, amely egyúttal az egész ország jövője is. Az a rengeteg virágcsokor, amely a végtelenül hosszú díszasztalon átadásra várt, már jelezte, hogy milyen sok nagyszerű pedagógus van a kerületben, akiknek áldozatos munkáját ezen az ünnepségen szeretné megköszönni az önkormányzat.

Több, mint szakma

A polgármester egyúttal számba vette az elmúlt négy évben történt változásokat is, mintegy elszámolva a vállalt feladatok teljesítéséről. Összességében több mint egymilliárd forintot fordított Józsefváros az utóbbi években az általános iskoláira. Mivel több évtizedes elmaradást kellett pótolni, ezért az iskolákba fektetett pénzt Kocsis Máté nem is fejlesztési vagy beruházási összegnek tekinti, hanem a gyermekek nevelésének és a pedagógusok munkakörülményei javításának. Az intézmény-felújítások folytatását a következő években is csak javasolni tudja, bár más kerületekhez képest már ma sincs szégyenkeznivalónk, hiszen az elmúlt négy évben Józsefváros költötte a legtöbbet az óvodái és iskolái fejlesztésére, mind összegszerűen, mind pedig a felújítások számát tekintve.

A Klebelsberg intézményfenntartó központ létrejöttével sem szakadt meg az önkormányzat kapcsolata az iskolákkal, ezért plusz forrásokat fordítanak rájuk – jelentette ki a polgármester. De nem csupán az épületek üzemeltetését tekintik feladatnak, hanem a pedagógusaink által végzett magas színvonalú szakmai munka feltételeit is szeretnék biztosítani. Annál is inkább, mivel a kerületben nagyon sok az olyan hátrányos helyzetű gyermek, aki sokkal több odafigyelést, törődést igényel. Az iskola valójában második családot jelent sok-sok józsefvárosi gyereknek. A pedagógusok nemcsak oktatók, hanem nevelők is, a munkájuk nagy áldozatkészséggel jár, jóval több egy szakmánál; ezt nevezik hivatásnak. 

Ezután következett a 2014. évi pedagógusnapi kitüntetések átadása, majd a Four Fathers acapella együttes műsorát tapsolta végig az Olasz Intézet nézőterét megtöltő vendégsereg. A jó hangulat már adott volt, amikor Zentai Oszkár pohárköszöntőjét követően összekoccantak a pezsgőspoharak, és egy állófogadás keretében finom falatok mellett elkezdődtek a kollégák közötti beszélgetések.

 

Gosztonyi Károly László átveszi miniszteri elismerő oklevelét

A kitüntetettek

Miniszteri elismerő oklevél

Az emberi erőforrások minisztere által adományozott elismerő okleveleket Szabóné Fónagy Erzsébet tankerületi igazgató és dr. Kocsis Máté polgármester adta át. Miniszteri elismerő oklevélben részesült: Téglási Eleonóra, a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium biológia-testnevelés szakos tanára; Gosztonyi Károly László, a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola magyar–történelem szakos tanára; Fodor Erzsébet, a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium tanítója és Gaálné Madarász Anna, a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium matematika szakos általános iskolai tanára.

 

Rakolcza Judit átveszi elismerését Zentai Oszkártól

„Józsefvárosi Gyermekekért”

A Humánszolgáltatási Bizottság a 2013/2014-es tanévben ezt a szakmai kitüntetést öt olyan személynek adományozta, akik Józsefvárosban az oktatási szakterületen kiemelkedő szakmai munkát végeztek. Zentai Oszkár, a Bizottság elnöke és Sántha Péterné alpolgármester adta át az elismeréseket Hosmann Erzsébetnek, a Józsefvárosi Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola zenetanárának, Makai Tamásnénak, a Losonci Téri Általános Iskola tanárának, Matisz Lászlónénak, a Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetőjének, Nagyfiné Varga Mónikának, a Százszorszép Napközi Otthonos Óvoda óvodapedagógusának és Rakolcza Juditnak, a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola igazgatóhelyettesének.

Polgármesteri Dicséret

Ebben az elismerésben polgármesteri döntés alapján szintén öt fő részesült: Fodor Gyöngyvér, a Katica Bölcsőde és Napközi Otthonos Óvoda óvodapedagógusa, Kékedi Tiborné, a Hétszínvirág Napközi Otthonos Óvoda óvodavezető-helyettese, Kissné Botos Hajnalka, a Németh László Általános Iskola igazgatóhelyettese, Kormos Tiborné, a Várunk Rád Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetője és Mózsik Mária, a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanítója.

KLIK-elismerések

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti VIII. Tankerülete huszonegy pedagógust részesített elismerésben kiemelkedő munkájukért. Elismerő oklevelet kapott: Schrancz Sándorné, a Németh László Általános Iskola és Stenczinger Csilla, a Losonci Téri Általános Iskola igazgatója; Munia Zoltán, a Józsefvárosi Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola tanszakvezető oboatanára; Tímárné Dévényi Edit iskolatitkár és Bálintné Dávid Mária testnevelő tanár (Losonci Téri Általános Iskola); Kertész Ildikó, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat VIII. Kerületi Tagintézményének gyógypedagógusa; Kékesi Mihályné iskolatitkár és Szakmáry Zoltán tanító-edző (Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola); Südi Ilona, a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársa, Szatmári László és Málnási Gábor, pályaválasztási tanácsadók, valamint Orosz Anna szakpszichológus tanácsadó (Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye); Németh Imréné iskolatitkár (Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola); Kászoni Kövendi Mária, biológiaszakos tanár (Németh László Általános Iskola); Holló Klára kerületi fejlesztőpedagógus (Józsefvárosi Pedagógiai Intézet); Baloghné Kardos Borbála, gyógytestnevelő, Laczik Anikó és Herczeg Magdolna Franciska gyógypedagógusok (Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola); Daubnerné Pogány Eszter és Dacsev Hrisztovné gyógypedagógiai tanárok, valamint Bartha Lászlóné gyermekfelügyelő (Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola).

Köszönet a nyugdíjba vonulóknak

A polgármester külön köszöntötte a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, akik munkájuk során nagy odaadással nevelték és oktatták a rájuk bízott gyermekeket, valamint a pedagógusok munkáját segítő közalkalmazottakat, akik segítsége nélkül az intézményben nem folyhatna zavartalan pedagógiai munka. 

Kocsis Máté Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adott át azon pedagógusoknak, akik hosszú pedagóguspályájuk lezárását határozták el, és a jól megérdemelt pihenésre készülnek: Beczásy Anna és Mészáros Ágnes, a Gyerek-Virág Napközi Otthonos Óvoda óvodapedagógusai; Kovács Károlyné, a Katica Bölcsőde és Napközi Otthonos Óvoda óvodapedagógusa; Krőzsel Klára, a Napraforgó Napközi Otthonos Óvoda óvodapedagógusa; Kékedi Tiborné, a Hétszínvirág Otthonos Óvoda óvodavezető-helyettese; Balázs Katalin szőnyegszövő szakoktató és Oroszné Kosik Gabriella gyógypedagógus (Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Szakiskola); Dr. Kelecsényiné Molnár Katalin magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Galata Hajnalka napközis vezetőtanár és Ujvári Pál történelemtanár (Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium);Turcsányiné Boross Alíz történelem és német szakos tanár (Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola).

 

Molnár Kálmánné Kocsis Máté polgármesterről vette át Aranydiplomáját

Jubileumi diplomák

A díjátadón ritkaságszámba menő okleveleket is átadott a polgármester.

Aranydiplomát vehetett át dr. Soós Tiborné, aki 50 évvel ezelőtt, 1964-ben diplomázott a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, és 1965-től tanított a jelenlegi Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola jogelődjeiben. Gyémántdiplomában részesült Molnár Kálmánné, aki 1954-ben végzett a Budapesti Állami Pedagógiai Főiskolán, ének-történelem szakon. Később elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát is, majd megszakítás nélkül a Práter Általános Iskola zenetagozatán tanított 1996-ig, nyugdíjba vonulásáig. Vasdiplomában három 65 éve végzett kerületi pedagógus is részesült: Dr. Kárpáti Imréné, aki 1948-ban szerzett tanári diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán, történelem és földrajz szakon. Kirchhofer Erzsébet, aki 1949-ban végzett a Kalocsai Állami Tanítóképzőben, és dr. Dulovits Ernőné, aki 1949-ben végzett a Budapesti VII. és IX. kerületi Állami Népiskolai Tanítóképző Intézetben, és 1955-től 1984-ig a Jázmin utcai Általános Iskolában dolgozott.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben