Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Más klubokkal együtt ünnepeltek

35 éves a Víg Otthon Idősek Klubja

2014. július 10. csütörtök

A józsefvárosi Víg utcában 35 éve működik a Víg Otthon Idősek Klubja, a tagokat Sántha Péterné alpolgármester asszony a gödöllői Sissy kastélyba szóló belépőjegyekkel, míg a kerület polgármestere egy hatalmas tortával köszöntötte. Kocsis Máté 70.000 tő virágot is ígért a szülinaposoknak – és a kerületnek –, amelyet közterületekre ültetnek ki.

Teljesen megtelt a Víg Otthon Idősek Klubja nagyterme a 35. éve működő intézmény születésnapján. Mint Nagy Erzsébet, a klub vezetője elmondta, az 1979 júniusában létrejött Víg Otthon a kezdetek óta igyekszik hű lenni nevéhez: vidám környezetben otthonos érzést nyújtani az időseknek. Jelenleg több mint 60 tagjuk van, a programok többsége mintegy kilencven százalékos kihasználtsággal zajlik. 

Az ünnepség alaphangulatát a Józsefvárosi Zenekar alapozta meg, majd Kocsis Máté köszöntötte az időseket, illetve köszönte meg az otthon munkatársainak munkáját. „Mindegy, hogy hány évesek vagyunk, mindannyian Józsefvárosiak vagyunk, egy közösséget alkotunk. Fontos, hogy tiszteljük, megbecsüljük egymást. A közösségnek, családoknak, időseknek szüksége van közös térre, ezért is újítunk fel idén 29 közterületet, és kezdtük el megépíteni Józsefváros új főterét a Horváth Mihály téren. Itt egy 18 harangból álló harangjáték is készül, amely nem csak a helyiek, de az ide látogatóknak is vonzó lehet” – mondta a polgármester. Kocsis Máté bejelentette: a környéken további 70.000 tő virágot is kiültetnek. 

Sántha Péterné rendszeresen látogatja a kerületi idős klubokat, intenzíven foglalkozik az idősek mindennapjaival. „Fontos, hogy a környéken lakó szépkorúak szeressenek egy ilyen helyre járni, amely változatos szórakoztató, kulturális programokat kínál. Hasonló elven működik a kerület többi idős klubja is, talán ennek is köszönhető, hogy Józsefváros kiérdemelte az Idősbarát Önkormányzat elismerést” – mondta az alpolgármester asszony. Sántha Péterné a születésnap alkalmából a gödöllői kastélyba szóló jegyeket ajándékozott az időseknek.

Az ünnepség a hatalmas torta felvágásával folytatódott, majd a Víg Otthon Idősek Klubja tagjait a kerület más idős klubjai is köszöntötték vidám előadásokkal, műsorokkal.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben