Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Egy legénylakás ablakából”

Zórád Ernő művei a Galériában

2014. július 15. kedd

Festmények, karikatúrák, illusztrációk és képregények oldalai sorakoznak egymás mellett a Józsefvárosi Galéria falán. A július 10-én megnyílt, „Egy legénylakás ablakából” című kiállítás a tíz éve elhunyt, hihetetlenül sokoldalú festőművész és grafikus, Zórád Ernő alkotásai közül szemezget, letűnt korokat és egy színes, mesékkel teli világot tárva a közönség elé.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján a Józsefvárosi Zenekar tagjai közül három kitűnő zenész örökzöld dallamokat játszva gondoskodott a „boldog békeidők” hangulatának megidézéséről. Ezt a kort idézi elénk Zórád Ernő számos festménye is, amelyek a Tabánt közvetlenül a lebontása előtt, az 1930-as évek elején örökítik meg.

A tárlatot ünnepélyesen megnyitó művészeti író, Dr. Feledy Balázs kiemelte, hogy habár Zórád Ernő számos festménye a romantikus belbudai városrészt ábrázolja, azonban a művész erősen kötődött Józsefvároshoz is.

Több mint négy évtizedig élt itt, szinte pontosan szemben a Galériával, amelyben most képeit csodálhatjuk meg. Műveiben az alkotói sokoldalúság mellett széleskörű műveltsége is megnyilvánul.

A könyvekbe illő mesés festmények, illusztrációk és a karikatúrák különböző korokban alkotó írók, költők műveit, sőt olykor egyetlen képbe sűrítve teljes életműveket jelenítenek meg, amihez nemcsak az adott művészek alkotásait kellett jól ismernie, de annak a kornak jellegzetességeit is, amelyben éltek.

A tárlat megtervezéséhez és a kivitelezéshez is sok segítséget nyújtott a művész családja. Nevükben lánya, Zórád Katalin köszöntötte a megjelenteket, örömét és háláját fejezve ki az érdeklődés kapcsán, amely édesapja műveit körülveszi.

A kiállítás augusztus 14-ig tekinthető meg, hétköznapokon 9 és 18 óra között a Józsefvárosi Galériában (József körút 70.), ingyenesen.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben