Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Fogászati centrum fogyatékkal élőknek

Speciális ellátás Józsefvárosban is

2014. július 16. szerda

A fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek fogászati ellátását jelentősen javítja a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján kialakított centrum. A Mária utca 52. alatti rendelő immár a hatodik ilyen speciális központ; a centrumok működésükhöz évente 300 millió forint állami támogatásban részesülnek.

Az értelmi fogyatékkal élők fogászati kezelése speciális körülményeket igényel, a beavatkozások szinte kizárólag csak altatásban végezhetők. A legtöbb fogorvosi ellátóhelyen azonban erre nincs lehetőség. Több évtizedes problémáról van szó, amelynek megoldására az elmúlt években egyeztetés indult a szakma és a kormányzat között. Azóta országosan öt helyen – Debrecenben, Szegeden, Pécsen és két fővárosi helyszínen – létesült ilyen centrum, a hatodik július 17-től fogadja a betegeket a józsefvárosi Mária utcában.

„A szakma és a kormány közötti intenzív párbeszédnek köszönhetően gyorsan sikerült rendezni a speciális igényű ellátás jogi és szakmai feltételeit. A centrumok a kiépítésre és az éves működésre is kaptak, kapnak kormányzati támogatást” – mondta az új fogászati centrum ünnepélyes átadóján dr. Zombor Gábor.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára Molnár Máriával, a Semmelweis Egyetem rektor-helyettesével együtt vágta át a nemzeti színű szalagot. Molnár Mária kifejtette: fontos, hogy a mentálisan kezelésre szoruló betegek is ugyanolyan ellátásban részesülhessenek, mint más betegek.

Mint Barabás József, az Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinika igazgatója elmondta, intézetük tavaly mintegy 44 ezer beteget látott el, köztük több mint 250 fogyatékkal élőt. Fontos, hogy ez méltó – külön váróhelyiséggel, altatószobával, speciális mosdóval ellátott – körülmények között történjen.

A Semmelweis Egyetemen a jövőben a tágabb régió betegeit is el tudják látni, évente körülbelül 500 beavatkozást tudnak így elvégezni. A speciálisan felszerelt hely egyedülálló szaktudással rendelkező szakembergárdával működik.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben