Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A magyar-kínai együttműködés példája

Hagyományos kínai orvoslás a Tisztviselőtelepen

2014. július 18. péntek

Kínai-magyar gyógyítói központot hoztak létre a Tisztviselőtelepen. A magyar-kínai kormányzati együttműködésben megalakult intézménynek a Benyovszky Móric Orvosi Központ ad otthont.

Az új központot dr. Berényi János, a Nemzeti Külgazdasági hivatal elnöke, Pető Ernő, a Magyar Kínai Gazdasági Kamara elnöke, Egry Attila, Józsefváros alpolgármestere és G. Németh György az intézmény igazgatója nyitották meg kínai és magyar üzletemberek, gyógyítók jelenlétében.

Magyarországon ez az első olyan intézmény, ahol integrált formában alkalmazzák a hagyományos kínai és a nyugati orvoslást – mondta G. Németh György. Ugyanakkor Közép- és Kelet-Európában is az elsők között jött létre ez a kezdeményezés, mely úttörő kíván lenni az országon belül éppúgy, mint a régióban. Egry Attila alpolgármester kijelentette, hogy nem csak annak kell örülni, ha a vállalkozások jönnek létre, vagy érkeznek a kerületbe, hanem annak is, ha már egy itt lévő bővül, gyarapszik tovább. Ez az együttműködés erősíti a kapcsolatot Kínával, ami azért is fontos, hiszen a Józsefvárosban él a legnagyobb magyarországi kínai kolónia.

Az intézmény fontos célkitűzései között szerepel a magyar emberek megismertetése a több ezer éves múltra visszatekintő és komoly szakmai követelményeket támasztó hagyományos kínai orvoslással. Magyarországon elsőként a Pécsi Orvosi Egyetemen kezdték oktatni a hagyományos kínai orvoslást majd egy évtizede, a most létrejött központban pedig több olyan magyar orvos is dolgozik, aki ezt a képzést is elvégezte. Az intézmény öt kínai gyógyítót is alkalmaz, de létszámuk folyamatosan bővül – fejtette ki az igazgató.

A központ a magyar és a kínai kormány együttműködésének részeként jött létre, a két ország miniszterelnökének hosszú távú megállapodása alapján.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben