Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Bionika: az orvosdiagnosztika forradalma

Új tárcához került a bionikai központ

2014. július 30. szerda

A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez került a fejlesztési tárcától a Bionikai Innovációs Központ létrehozásához kapcsolódó feladatok felügyelete − erről döntött a kormány a Magyar Közlönyben megjelent múlt heti rendelet szerint. A központ a Práter utcában, a Klinikák és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának tőszomszédságában valósul meg. Építése a tervek szerint még az év végén megkezdődik, és 2017 februárjára készül el.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a központ építése még az idei év végén elkezdődik, és várhatóan 2017 februárjára készül el. Az épület bruttó 2,5 milliárd forintért valósul meg, de a teljes projektet − amely az építkezés mellett az eszközparkra és a tudományos kutatás beindítására is kiterjed − a kormány összesen 5 milliárd forinttal támogatja. 

A Bionikai Innovációs Központ Nonprofit Kft. már tavaly létrejött a Pázmány és a Semmelweis Egyetem egyenlő tulajdonosi hányadával − a 2012. novemberi kormányhatározat szerint ez az intézmény a kiemelt nemzeti projekt megvalósítója. A központ egyelőre a Pázmány Egyetem Információs technológiai és bionikai karának józsefvárosi épületében működik, ehhez közel épülne fel az intézet új, önálló épülete. A BIK Kft. reményei szerint a központ katalizátorszerepet tölt majd be, közelében akár egy bionikai ipari park is kialakulhat magánvállalatok részvételével. Ezek pedig felhasználói lehetnének a kutatásoknak, továbbá munkalehetőséget teremtenének a magyar bionikus mérnököknek, segítve a tehetségek itthon maradását. A bionika a biológia, az elektronika és az informatika eredményeit felhasználó multidiszciplináris kutatási terület, amelynek alkalmazásai kiterjednek a többi között az orvosdiagnosztikára, az agráriumra, az élelmiszerbiztonságra vagy akár a nemzetbiztonságra is. 

Bionikai fejlesztésnek számít például egy olyan biochip, amely egy csepp vérből percek alatt szolgáltatja egy nagy orvosi labor eredményeit. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben