Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A térfigyelő kamera-rendszert támadja a baloldal

Kocsis Máté a biztonság mellett tette le a voksát

2014. augusztus 07. csütörtök

Szocialista politikusok, jogvédőkkel karöltve, élesen bírálták azt a csaknem 300 millió forintos beruházást, amelynek köszönhetően a jövőben arcfelismerésre is alkalmas térfigyelő kamerákat telepít az önkormányzat Józsefvárosba. Harangozó Tamás, szekszárdi MSZP-s politikus szerint ha megvalósul ez a közbiztonsági fejlesztés, akkor bárkit megfigyelhetnek, aki átlépi a kerület határát. Kocsis Máté polgármester szerint ez csúsztatás, csupán a baloldal újabb támadása.

Teljes lesz a lefedettség őszre Józsefvárosban, összesen 180 kamera figyeli majd a kerületet a kormány 220 millió forintos támogatásának köszönhetően. Ezt az összeget egészítette ki az önkormányzat, így a csaknem 300 millió forintos beruházás során az önkormányzat 70 olyan kamerát is telepít, amely a jövőben alkalmas lesz arcfelismerő szoftver fogadására. Ezt támadja most a baloldal jogvédőkkel karöltve, szerintük ugyanis bárkit nyomon követhetnek mikor, hol, kivel találkozik a kerületben.

 

 

Kocsis Máté: megvédjük a kamerarendszert

A korszerű kamerák nem a megfigyelést, hanem a közbiztonság javítását fogják szolgálni. A baloldal pedig csúsztat, amikor ennek az ellenkezőjét állítja – hangsúlyozta Kocsis Máté. A Józsefváros újság kérdésére válaszolva a polgármester elmondta, csak a bűnügyi nyilvántartásban szereplő, körözött személyeket fogja felismerni a rendszer. A kerület első embere szerint a közbiztonság javítása szempontjából ez a jövő, sőt nem is olyan távoli, hiszen Londonban már sikeresen működik. „Nálunk miért ne lehetne az? Márpedig ha ez a jövő, akkor készüljünk fel annak fogadására, és ne kelljen néhány év múlva újabb 300 millió forintot költeni a kiépítésére” - tette hozzá. Kocsis Máté kiemelte, ha meglesz a technikai és jogszabályi kerete az arcfelismerő rendszer alkalmazásának, jelentősen hozzájárul majd a közbiztonság javulásához, továbbá az állampolgárok biztonságérzetét is növeli.

„Azt ígértük a józsefvárosiaknak, hogy megvédjük őket a bűnözőktől”, ehhez azonban szükség van kemény, közbiztonságot javító fejlesztésekre, az arcfelismerő kamerarendszer ilyen lesz – szögezte le a polgármester.

 

A törvényi előírásoknak megfelelő kamerarendszer egyébként 1998 óta működik Józsefvárosban, amely eddig sem sértett emberi jogokat. Számtalan lopás és rablás elkövetői buktak le a térfigyelő kameráknak köszönhetően. Az új kamerák őszi telepítésével az arcfelismerő rendszernek csupán a tesztelése indul el Józsefvárosban, ami akár egy évig is eltarthat. A rendszer élesítését pedig csak ez után, a tapasztalatokat leszűrve, és a hatályos jogi feltételeknek megfelelően tervezik elindítani. 

Gyorsan változó baloldali vélemények

A baloldali politikusok közül az MSZP-s Harangozó Tamás bírálta a legélesebben a józsefvárosi arcfelismerő kamerarendszer bevezetését. Több baloldali médiumban is azt nyilatkozta, ha megvalósul ez a közbiztonsági fejlesztés, akkor minden ok nélkül bárkit megfigyelhetnek, aki átlépi a kerület határát.  Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke ezért a rendőrség és a nemzeti adatvédelmi hatóság mellett a belügyminisztertől is kért hivatalos állásfoglalást a témában, ám véleménye szerint érdemi választ nem kapott Pintér Sándortól. „Ez elfogadhatatlan és elképesztő” – nyilatkozta lapunknak a szocialista országgyűlési képviselő, majd hozzátette, valószínűleg éppen „ez az, amiért mindenki más is felkapta a fejét az ügyben”. Ugyanakkor Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatta a Harangozó Tamást, hogy az arcfelismerő kamerák technikai és jogszabályi háttérének vizsgálata jelenleg is folyamatban van. Az ellenzéki országgyűlési képviselő a Józsefváros újság kérdésére válaszolva viszont már azt mondta, ha meglesz a megfelelő jogi háttere a rendszernek, támogatni fogja az arcfelismerő kamerák működését nemcsak Józsefvárosban, hanem országosan is. 

Népszabadság: Orwell rémálma válik valóra

 Nemcsak a baloldali politikusok, hanem a hozzájuk köthető médiumok is támadják az új kamerarendszer kiépítését. A Népszabadság két cikket is közölt a józsefvárosi arcfelismerő kamerákról, mindegyiknek Fekete Gy. Attila volt a szerzője. Az első, „Orwell-land Józsefvárosban” című írásában már szinte tényként kezeli, hogy Józsefvárosban bárkit nyomon követhetnek. A baloldali napilap szerint a polgármester csak az önkormányzati választás közeledte miatt kérte ki a lakosság véleményét arról, hogy hol helyezzék el a kamerákat. A kérdést azonban március közepén, mintegy 7 hónappal az októberi önkormányzati választás előtt tette fel Kocsis Máté a józsefvárosiaknak. Nyilvánvalóan azért, mert az ott élők tudják leginkább, pontosan hol van szükség térfigyelő kamerákra. Megkerestük a cikk szerzőjét, hogy egyes „félreérthető” mondatainak utánakérdezzünk, de Fekete Gy. Attila nem kívánt lapunknak nyilatkozni. Másnap egy újabb cikket közölt a lapban „Több százmilliós választási blöff?” címmel, amelyben már azzal vádolja a polgármestert, hogy félrevezette a választókat, amikor arról értesítette őket, hogy az önkormányzat támogatást nyert a térfigyelő kamerarendszer bővítésére, amelyben lesznek arcfelismerő kamerák is.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben