Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Erős közösséget és várost építünk

Visszaadjuk a józsefvárosiak hitét

2014. augusztus 20. szerda

Szent István király ünnepére gyűltek össze a józsefvárosiak augusztus 20-án a gyönyörűen megújult Golgota téren, de az ünneplő közönséget a zuhogó eső miatt a Rhema Konferencia Központba várták a szervezők. Kocsis Máté ünnepi beszédében elmondta, hogy Józsefváros ma már nem egy lesajnált városrész, hanem a főváros legdinamikusabban fejlődő kerülete. Fontos feladatként említette, hogy visszaadják az itt élők önbecsülését és hitét, hogy lehet olyan életük, amelyre vágynak és lehet olyan otthonuk ez a város, amilyet megérdemelnek.

A megemlékezés kezdetén az ünneplők Pál Eszter népdalénekes vezetésével elénekelték a Himnuszt, majd Nemcsák Károly színművész felkérte dr. Kocsis Mátét ünnepi beszédének megtartására.

A polgármester első szavaival államalapító Szent István királyra emlékezett, aki törvényben írta elő, hogy minden tíz falu építsen egy templomot, utalva arra, hogy a Golgota téri templomot a kommunista diktatúra lerombolta, ám az önkormányzat tavaly a helyére Szent István-i kettős keresztet állított. Ez a szimbólum jelképezi, hogy „abban hiszünk, amiben államalapítónk is hitt: a közösség önbecsülésében és összetartásában, a szilárd és maradandó értékek építésében” – adott iránymutatást Kocsis Máté.

 

Visszaszerezzük önbecsülésünket

Ha visszatekintünk a közelmúltra, emlékezhetünk, hogy sokan lemondtak Józsefvárosról, úgy érezhették, hogy a kerület mögött hagyott zűrös örökségből már nincs visszaút, kár vele bajlódni. A lepusztult házak, terek, félelmetes utcák láttán az itt lakók már el sem hitték, hogy nekik is lehet szép terük, szép iskolájuk és óvodájuk, tiszta piacuk, modern kórházuk, rendezett parkjuk, lehet olyan életük és otthonuk ez a város, amit megérdemelnek – idézte fel a múltat a polgármester. Kocsis Máté szerint ez a kilátástalanság, reményvesztettség volt a legnehezebb örökség. Soha nem az volt a kerület vezetésének elsődleges célja, hogy egy-egy parkot felújítsunk, néhány homlokzatot lefessünk, hanem, hogy mindezeken keresztül visszaadjuk a józsefvárosiak hitét és önbecsülését, hogy lehet itt is jobb élet, és ne szégyelljük, hogy hol lakunk. Hiszen az otthonunkról nem mondhatunk le soha, nem veszíthetjük el azt a hitünket, hogy lehet jobb is.

Sikeres Józsefváros

Kocsis Máté a jelenre kanyarodva büszkén említette, hogy az elmúlt három év alatt Budapest legsikeresebb kerülete lettünk. A legtöbb pályázati támogatást mi nyertük el és idősbarát önkormányzat díjat kaptunk. Majd sorolni kezdte a józsefvárosi sikertörténet látványos példáit: megújultak iskoláink, óvodáink, jó pár házi orvosi rendelőnk, új bölcsőde és 18 sportpálya épült, újjáépült a Teleki piac, a felújított Ludovika épületébe költözött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ismét megnyitott az Erkel Színház. 1600 lakást korszerűsítettünk, számos utat burkoltunk újra, közösségi kerteket hoztunk létre, és 29 parkot újítottunk meg, de mindezek mellett „felkaroltuk a fiatal vállalkozókat, bővítettük a családtámogatás rendszerét, és fűtéstámogatást adtunk a rászorulóknak”. A közeljövőre utalva a polgármester két nagy beruházást emelt ki: hamarosan megkezdődik az Auróra utcai Szakrendelő teljes körű felújítása, és kikerül az utcákra 180 új térfigyelő kamera is.  Mindezen eredmény a józsefvárosiak munkájának, akaratának köszönhető, ezek miatt ma már a kívülállók érdeklődéssel fordulnak kerületünk felé, nem pedig lesajnálással. Ma már sokkal inkább vagyunk Józsefváros, mint „nyolcker”. A kudarcokat felváltják a sikerek.

Rengeteg még a feladat

A polgármester beszédében hangsúlyozta: „messze nem vagyunk még készen”. A legfőbb további feladatként a közbiztonság javítását jelölte meg. Ezért kerülnek új térfigyelő kamerák az utcákra, és a kerület minden támogatást megad a rendőrségnek a drogbűnözés elleni harcban. De fel kell lépni azok ellen is, aki nem tartják be a közösségi együttélés szabályait, akik a rombolásban lelik örömüket, félelmet keltenek és semmiféle tiszteletet nem mutatnak más emberek iránt. Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy Józsefváros mindenkit szívesen lát, aki nem keseríti meg az itt élők életét, aki mégis ezt teszi, annak semmi jót nem ígérhetünk. Egyetlen bűnöző se rendezkedjen be ide hosszú távra. „Sok nehéz csatán vagyunk túl. Sok olyan tabut döntöttünk le, amelyet korábban senki nem akart vagy nem mert. Gondoljunk akár csak az innen nem messze lévő bűnpiac bezárására” – utalt a Négy Tigris piac felszámolására a polgármester.

Újjáépülés

Kocsis Máté a jövőről szólva kijelentette: a közbiztonság javítása mellett számtalan dolgunk van még az újjáépülésben is. Nem elég, hogy megújultak közintézményeink, parkjaink, útjaink, javítanunk kell a józsefvárosiak – sokszor elképesztő – lakáskörülményein is, a közeljövőben tehát az épületekre kell a legnagyobb energiát fordítanunk, ezért bevisszük a fejlesztéseket a társasházakba. „Ez a város egy nagyszerű korszak előtt áll, ha nem fordulunk vissza, ha kitartóak vagyunk, ha nem tévesztjük szem elől céljainkat. Maradandót szeretnénk építeni. Rendezett, kulturált, élhető és élő Józsefvárost akarunk. Egyetemvárost, Budapest kellős közepén. Időseiről gondoskodó, fiataljainak segítő várost.” Beszéde végén Kocsis Máté felidézte, hogy Szent István életművével kijelölte az irányt az utókornak: építeni! „Nekünk ez erős közösség és város építését jelenti. Tegyük hát meg! Csak így tovább, Józsefváros!” – zárta szavait a polgármester.

Az ünnepi beszéd után Pál István „Szalonna” és bandája, valamint a Magyar Állami Népi Együttes táncosai adtak nagy sikerű műsort.

Az új kenyeret Vargha Miklós Péter esperes áldotta meg. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben