Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Jó lenne, ha mindenki vigyázna rá!”

Újabb négy lakóház újult meg

2014. október 10. péntek

A Teleki és a Mátyás teret összekötő Szerdahelyi utcában csütörtökön újabb négy felújított lakóépületet adott át Balogh István önkormányzati képviselő. A több mint 124 millió forintos beruházás a Magdolna Negyed Program III. ütemének köszönhetően valósult meg. A munkálatok során a 11., 12., 13. és a 18. számú ház homlokzata szépült meg, de több épületben a lépcsőházat is felújították és a nyílászárókat is kicserélték.

Már nem kell az ablakba rongyokat tenni a huzat miatt – mondta a Szerdahelyi utca 18. szám alatt lakó egyik nyugdíjas néni az épület átadásán Balogh István képviselőnek. Az épület kívül-belül megszépült, nem csak a homlokzat, hanem a belső közös terek is. Az összes lakás új ajtót és nyílászárót is kapott. „Nagyon szép lett az egész ház, most már csak az lenne jó, ha a házban mindenki, de tényleg mindenki, vigyázna rá” – tette hozzá az éppen bevásárolni induló asszony.

Szerdahelyi utca 18.

A Szerdahelyi utcában nem ez az egyetlen ház, amely megújult. A Magdolna Negyed Program III. ütemének a keretében megszépült a 11., 12., és 13. házszám alatt található lakóépület is, amelyeket szintén meglátogatott a képviselő.

A Szerdahelyi utca 11. szám alatti lakók és

Balogh István, a környék önkormányzati képviselője

Mint Balogh István elmondta, Józsefváros köztereihez, lakóépületeihez az elmúlt 40–50 évben szinte senki nem nyúlt. Az elmúlt 4–5 év munkájának köszönhetően a közintézmények, közterületek, parkok újultak meg, és elindult a lakóépületek felújítása is. „A Szerdahelyi utcában most négy ház újult meg, de természetesen ezzel nem áll meg az elkezdett munka, a Magdolna Negyed Program III. folytatódik.

Szerdahelyi utca 13.

Az önkormányzat elkötelezett abban, hogy a közbiztonság javítása mellett további lakóépületek, lakások újuljanak meg a kerületben. A lakosság jó része örömmel fogadja ezeket, közben érkeznek észrevételek is, hogy miket kellene még javítani. Látjuk, hogy sok feladat áll még előttünk, de folyamatosan azon vagyunk, hogy ezeket megoldjuk” – jelentette ki Balogh István.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben