Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ünnepség a rendvédelmi napon

Átadták a „Józsefváros Rendjéért” kitüntetéseket

2014. november 13. csütörtök

Immár hagyományosan a rendvédelmi nap keretében tünteti ki a józsefvárosi önkormányzat azokat a rendvédelmi dolgozókat, akik kiemelkedően sokat tettek a kerület biztonságáért, illetve munkájukkal példát mutattak munkatársaiknak.

A kitüntetések átadásánál jelen volt Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány, Palotai Zsolt Gábor Fővárosi Katasztrófavédelem igazgatóhelyettese, Segyevi Zoltán, a VIII. kerületi rendőrkapitányság vezetője, valamint az önkormányzat vezetése részéről Sántha Péterné és dr. Sára Botond alpolgármesterek.

A díjak átadása előtt Sára Botond szólt az egybegyűltekhez. Az alpolgármester köszöntőjét azzal kezdte, hogy aki ebben a kerületben a rendvédelem területén teljesít szolgálatot, nehéz terepen dolgozik, és ez megköveteli a legjobb teljesítményt. „Ezért úgy gondolom, hogy a kerületben a szakmájuk legjobbjai végzik munkájukat, akik mindig arra törekszenek, hogy még jobbak legyenek a saját területükön, ezért Józsefváros immár négy éve díjazza a rendvédelem területén dolgozókat.” – mondta Sára Botond. Az alpolgármester az elmúlt évből három olyan intézkedést emelt ki, amely a józsefvárosiak biztonságérzetét javította és a rendvédelmi szervekkel együttműködésben hajtották végre. Az egyik ilyen a „Négy Tigris” piac bezárása, amelynek területére koncentrálódott a bűncselekmények jelentős hányada. Megszűnésével jelentős lépés történt a kerület közbiztonságának javítása érdekében.

A másik fontos döntés a Kék Pont Alapítvánnyal kötött tűcserének nevezett tűosztó program felmondása volt, melynek hatására érzékelhetően kevesebb eldobált, kábítószeresek által használt tű van a közterületeken. A harmadik fontos intézkedés a józsefvárosi térfigyelő kamera-rendszer fejlesztése, melynek keretében 180 új kamera kerül kihelyezésre. Ez a rendszer a bűnmegelőzésnek és a bűnüldözésnek olyan hatékony része lehet, amitől jelentősen fog javulni a közbiztonság. De mindezek mellett az önkormányzat anyagilag is támogatja a rendvédelmi szerveket, megduplázta a közterület-felügyelet támogatását és a rendőrség munkáját is jelentősen segítette mind anyagilag, mind eszközök tekintetében. Sára Botond azzal zárta szavait, hogy a józsefvárosi önkormányzat a jövőben is minden lehetséges támogatást megad a rendvédelmi szervek munkájához.

Ezek után az alpolgármester „Józsefváros Rendjéért” szakmai kitüntetésben részesített négy rendvédelmi munkatársat:

Horváth Klára rendőr százados, körözési előadó, aki immár 30 éve dolgozik a józsefvárosi kapitányságon. „Munkája ellátása során precíz, szakterületén kiemelkedő elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, kollégáinak készségesen segít.” (A vele készült interjúnkat a Józsefváros újság legfrissebb számában és a jozsefvaros.hu oldalon is olvashatják.)

Zajtai György tűzoltó főtörzszászlós, a VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság „B” szolgálati csoportjának különleges szerkezelője. „Munkája során számtalan kiemelkedő tűz- és káresemény felszámolásában vett részt, melyek során bizonyította a tűzoltói pályára való rátermettségét, valamint alkalmasságát ezen embert próbáló munkakör ellátására.”

Kókai Zoltán közterület-felügyelő. „Kiemelkedő felkészültségével, átlagon felüli teljesítményével példaként szolgál munkatársai számára. Elhivatott Józsefváros közrendjéért, amelyet szakmai munkája egyértelműen alátámaszt.”

Marics László kerületőr. „Kollégái egyfajta irányító személyiségként tekintenek rá, elfogadják véleményét, javaslatait, amelyek segítik vezetői munkáját, illetve kerületőri feladatok ellátása során a lakosság megelégedettségének irányába haladnak.”

A díjak átadása után Papp Károly országos rendőrfőkapitány mondott pohárköszöntőt. Felhívta a figyelmet, hogy a polgárok komfortérzetének egyik legfontosabb eleme, hogy milyen egy adott település közrendje és közbiztonsága. Ennek érdekében az országos és a budapesti rendőrfőkapitányság biztosítja a VIII. kerületi rendőrség személyi állományának folyamatos fejlesztését, ami fokozott rendőri jelenlétet biztosít Józsefváros utcáin. 2013-tól pedig a készenléti rendőrség két bevetési akciócsoportot vezényelt 26 fővel a kerületi rendőrkapitányság területére. A rendőrfőkapitány hozzátette, hogy a józsefvárosi önkormányzat mindig is fokozott figyelemmel követte a kerületi rendőrség tevékenységét és komoly áldozatokat hoz, hogy munkájukat segítse. Elmondása szerint a sikeres rendőri munka fokmérője a polgárok közérzete, az elmúlt hónapokban pedig jelentősen csökkent a panaszok száma a közbiztonsággal kapcsolatban. Papp Károly felhívta a rendőrök figyelmét, hogy azt tartsák mindig szem előtt, hogy a „VIII. kerületi polgároknak van rendőrsége, és nem a rendőrségnek vannak VIII. kerületi polgárai.” Ezzel a szemlélettel pedig a Szolgálunk és védünk jelmondat megtöltődik tartalommal. Végezetül megköszönte az önkormányzatnak, hogy ilyen magas szinten elismeri a rendvédelmi dolgozók munkáját.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben