Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Éjszakai fényekbe merülve

Tenk László „tizennégyes” képei a Galériában

2014. november 18. kedd

A két évvel ezelőtti, nagy sikerű tárlat után ismét kiállítás nyílt Tenk László alkotásaiból a Józsefvárosi Galériában. A december elsejéig megtekinthető, „Tizennégyes képek” című tárlat a Munkácsy-díjas festőművész idén készült képeit mutatja be a látogatóknak.

A november 14-ei megnyitón a Galéria munkatársa, Sipos Orsolya köszöntötte a vendégeket és mesélt arról, milyen örömteli, izgatott várakozással csomagolják ki és teszik helyükre az érkező műveket egy-egy kiállítás előtt. Nem volt ez másképp most sem.

Pozsár Eszter szaxofonművész virtuóz játékával egy messzi-messzi, Tenk László festményeinek misztikus hangulatát idéző világba repítette a megjelenteket, majd M. Novák András Munkácsy-díjas festőművész méltatta Tenk László alkotásait. Mint fogalmazott, kollégáját nemcsak az az egyedi és csak rá jellemző rafinált technika teszi páratlan, közkedvelt művésszé, ahogy a színekkel játszik és az éjszaka fényeit jeleníti meg a vásznon, hanem az emberi jóság is, amellyel kiáll és harcol az általa nagyra tartott fiatal művészekért.

A kiállítás december 1-ig ingyenesen látogatható hétköznaponként 9 és 18 óra között, szombaton pedig 9 és 13 óra között a Józsefvárosi Galériában. Az érdeklődők november 19-én este hat órakor ingyenes tárlatvezetésen is részt vehetnek. November 26-án 18 órától pedig „Tenkről egykor és most” címmel egy izgalmas, a művész életének két szakaszát bemutató dokumentumfilmet vetítenek. A filmet beszélgetés követi, melyen Tenk László is jelen lesz.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben