Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Hívogató jel

Új toronnyal gazdagodott a Százados úti református templom

2014. november 24. hétfő

Nemcsak szép, de az arra járók figyelmét is felkelti a Budapest-Törökőri református gyülekezet Százados úti temploma elé épített, torony alakú előtető. Az épület az új torony mellett új tetőszerkezettel is gazdagodott. Az imaház megszépüléséért november 22-én a közösség tagjai egy ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát.

Az istentiszteleten Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét. A református püspök prédikációjában többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az új torony által végre mindenki számára láthatóvá válik ez az immár 90 éve megalakult gyülekezet.

Az udvaron épült tornyot mára teljesen eltakarta a szomszédságában épült irodaház. Mint mondta, fontos, hogy legyen egy jel, melynek köszönhetően az erre járók közösségre találhatnak, de még fontosabb, hogy itt egy olyan gyülekezetnek a részesei lehessenek, amely segíti őket, törődik velük, erőt és vigasztalást nyújt számukra.

A hálaadó alkalom keretében Balássy András, a gyülekezet lelkipásztora és Nagy Sándor presbiter, főgondnok számos embernek – többek között a felújításhoz szükséges összeg jelentősrészét biztosító Magyarországi Református Egyháznak és az eseményen jelen lévő Simonfi Sándor esperesnek is – köszönetet mondtak azért, hogy immár megszépült épületben tarthatják meg a gyülekezeti összejöveteleket. Ugyancsak köszönetet mondtak az őket támogató VIII., X. és XIV. kerületi önkormányzatoknak, külön kiemelve Kocsis Máté polgármester és a józsefvárosi képviselő-testület támogatását.

Az eseményen a Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében jelen volt Sára Botond alpolgármester is, aki elmondta, hogy a megépült torony mellett az Önkormányzat is hozott fontos döntéseket annak érdekében, hogy az itt létrejött református közösség egyre inkább „láthatóvá” váljon. Ezért támogatták egy pályázat keretében 600 ezer forinttal az épület megújulását és a közösség megerősödését. Mint mondta, 450 ezer forinttal járultak hozzá a homlokzat újjáépítéséhez, 150 ezer forinttal pedig egy közösségépítő táboroztatást támogattak. Hangsúlyozta, hogy a józsefvárosi önkormányzat a jövőben is minden tőle telhető segítséget meg kíván adni a kerületben működő egyházi közösségeknek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben