Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Elismerések a rendvédelemben dolgozóknak

Együttműködésben Józsefváros közbiztonságáért

2014. december 13. szombat

A józsefvárosiak biztonságérzetének javítása az önkormányzat, a kerületi rendőrség és a katasztrófavédelem helyi kirendeltségének közös ügye. Dr. Sára Botond alpolgármester ezt a hármas összefogást méltatta, amikor az önkormányzat nevében „Józsefváros rendjéért” elismerésben részesítette a VIII. kerületi Rendőrkapitányság állományának harminckilenc, és a VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományának huszonhat dolgozóját. Az ünnepségen jelen volt Géczi Béla tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Kirendeltségének vezetője és Segyevi Zoltán rendőr alezredes, a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságának megbízott vezetője.

A közbiztonság fenntartása kemény terep, éspedig nem csak Józsefvárosban – állapította meg Sára Botond. Ráadásul az emberek biztonságérzete szubjektív dolog, és csak viszonylagosan lehet megítélni – tette hozzá. Magyarországról szemlélve Svájcban általában rendben van a közbiztonság, de ha megkérdezünk egy svájci állampolgárt, nagy valószínűséggel azt mondja, hogy lenne még mit tenni.

Józsefvárosban is vannak, akik biztonságban érzik magukat, és vannak, akik nem – vélte az alpolgármester. „De ha kitesszük az asztalra az eredményeinket, ki merjük jelenteni, hogy az irány, amelyet kitűztünk és amelyen haladunk, az helyes. Abban meg tudunk egyezni, hogy javult a közbiztonság és a biztonságérzet” – jelentette ki.

Az összefogásnak köszönhetően Józsefváros olyan feladatokat volt képes megoldani, amelyek megoldását soha senki sem tételezte volna a kerületről. 

Kijelentését egyrészt a tűzoltóság munkájával való elégedettségre alapozta. Különösen az évnek ebben a szakában, amikor gyakorta gyulladnak ki házak, és a lakosság bármikor találkozhat a katasztrófavédelem kárenyhítő munkájával. Ez igaz a rendőrségre is, mivel – a készenléti rendőrség állományának is köszönhetően – láthatóan több a rendőr az utcákon. Ezzel minden egyes józsefvárosi polgár találkozik, és egyetért. Ugyanakkor a statisztikai adatok is javulnak: több a felderítés, több az elindított büntetőeljárás, hatékony a bűncselekményekre való reakció. 

Az önkormányzat hozzájárulása

Az alpolgármester számba vette a kerületi önkormányzat által a közbiztonság javítására fordított anyagi eszközöket is, amelyek az elmúlt 4-5 évben minden korábbi időszakot meghaladtak. Józsefváros – a közterület-felügyelet működtetését is beleértve – több mint 4 milliárd forintot költött a közbiztonság javítására. A kerületi rendőrkapitányságot több mint százmillió forinttal támogatta.

Segyevi Zoltán rendőr alezredes, a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságának megbízott vezetője és dr. Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere

Sára Botond mégis a területi katasztrófavédelmi kirendeltséggel és a rendőrkapitánysággal való összefogásra a legbüszkébb. Ennek is köszönhetően Józsefváros olyan feladatokat volt képes megoldani, amelyek megoldását soha senki sem tételezte volna a kerületről. Ilyen a kínai piac bezárása, a tűosztogató Kék Pont megszűnése, vagy a kerületi kamerarendszer olyan intenzitású kiépítése, mint ami épp napjainkban történik. Kiváló eredmény a Bezerédi utcában létrehozott oktatási és krízispont is, ahol a kerület területén lakhatatlanná vált lakásokból érkező emberek ideiglenesen elszállásolhatók. Ezt a katasztrófavédelem kezdeményezte, és az önkormányzattal közösen jött létre.

Bár az alpolgármester szerint illúziónak tűnik, hogy a közbiztonság helyzete és érzete tökéletes legyen minden állampolgár számára, de abban hisz, hogy egyszer elérjük a svájci állapotokat. Ehhez a közös munkához kívánt további sok sikert és kitartást, majd némi pénzjutalom kíséretében elismerő okleveleket adott át a rendvédelmi dolgozóknak, megköszönve  áldozatos munkájukat, és a jövőre nézve is segítségüket kérve.

A kitüntetettek

„Józsefváros rendjéért” kitüntető címben részesült a VIII. kerületi Rendőrkapitányság állományában szolgálatot teljesítők közül: Asztalosné Berkes Anita, Baláti Ottília főtörzsőrmester, Balda Brigitta, Beitler Beáta főhadnagy, Boros Györgyné, Borsos Szabolcs törzsőrmester, Dobó Zsófia törzsőrmester, Félegyházi Tamás főtörzsőrmester, Granados-Casas Erika főtörzszászlós, Hruska József, Jobbik Tamás törzsőrmester, Kántor Béla törzszászlós,  Kántor Róbert törzszászlós, Kockás Imre főhadnagy, Konyha István főtörzsőrmester, Kotosz Attiláné zászlós, Kovács András törzsőrmester, Kozák László őrnagy, Kőrösi Ádám, Magyaros Hajnal, Marina Viktor hadnagy, Mácsai Erzsébet főtörzszászlós, Müller Ottó főhadnagy, Németh Gábor, Oláh Attila törzsőrmester, Orbán Éva főtörzsőrmester, Petneházi Zoltán zászlós, Póka Ádám főtörzszászlós, Szabó Tünde, Szendrődi Barnabás főhadnagy, Tóth László, Tóthné Dolycsák Ida, Varga Norbert törzsőrmester, Varga Szilvia Mónika, Vágó Dalma hadnagy, Éberling István törzszászlós, Lévai Elenonóra alezredes, Sulányi Vilmos törzsőrmester, Unyiné Miskolczi Hajnalka őrnagy.

"Józsefváros rendjéért” elismerést vehetett át a VIII. kerületi Rendőrkapitányság állományának harminckilenc és a VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományának huszonhat dolgozója. A képen: Baláti Ottília főtörzsőrmester

„Józsefváros rendjéért” kitüntető címben részesült a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Kirendeltsége VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományában szolgálatot teljesítők közül: Lantos József őrnagy, Czakó József főhadnagy, Bagó Dániel törzszászlós, Szerencsés István főtörzszászlós, Palágyi Gábor zászlós, Pintér Tibor zászlós, Bulyáki János főtörzsőrmester, Melegh Csaba törzsőrmester, Dienes Dániel főtörzsőrmester, Pintér Dániel főtörzsőrmester, Farkas Zsolt törzsőrmester, Rabóczky Gábor zászlós, Szebelédi Márta zászlós, Zelenákné Horváth Lívia, Tímár Zita főhadnagy, Németh László százados, Bene Krisztián főhadnagy, Csiszár András hadnagy, Dudás Csaba főtörzsőrmester, Petrányi Sándor hadnagy, Csoknyai Mihály főtörzsőrmester, Farkas Attila főtörzsőrmester, Hercegh Mihály főtörzsőrmester, Korfanti Mihály főtörzsőrmester, Petrovics Krisztián főtörzsőrmester, Kelemen Zsolt alezredes.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben