Józsefvárosban tett látogatást az elszámoltatásért felelős kormánybiztos

2010. augusztus 24. 08:07

A Józsefvárost érintő elszámoltatási ügyekről tartott megbeszélést Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos és Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere illetve fideszes országgyűlési képviselője augusztus 23-án. A két politikus a többórás megbeszélésen megvitatta a kerületet érintő, folyamatban lévő ügyek jelenlegi állását, illetve újabb megoldandó problémák kivizsgálásról is döntöttek.

Papcsák Ferenc Kocsis Máté meghívására érkezett Józsefvárosba, ahol közösen áttekintették azokat az ügyeket, amelyek az elszámoltatásokkal kapcsolatban érintik a VIII. kerületet is. A kormánybiztos a megbeszélésen beszámolt a 4-es metró kerületi megállóit érintő vizsgálat állásáról – hiszen az új metróvonal négy megállója Józsefvárosban épül. Ezenkívül megvitatták az Erkel Színház helyzetét, illetve a PPP-konstrukióval kapcsolatban kialakult visszásságokat. Papcsák beszámolt a korábban állami tulajdonban lévő Köztársaság tér 27. szám alatti ingatlan ügyének állásáról, amelyet a szomszédos Köztársaság tér 26. szám alatti épülettel, a volt MSZP székházzal együtt adtak el.

Kocsis Máté ezenkívül felvetette az Orczy park és a BKV közötti tisztázatlan ingatlanátadás vizsgálatának szükségességét, mivel az 56.000 négyzetméternyi kizárólagos állami tulajdont érint. Az Orczy park közel fele, körülbelül 6 milliárd forint értékű könyv szerinti értékben vélhetően a tulajdonosok beleegyezése nélkül került a BKV tulajdonába. A VIII. kerületi polgármester kezdeményezte az ügy kivizsgálását, és ígéretet tett, hogy a lehető legrövidebb időn belül eljuttatja a szükséges dokumentumokat Papcsák Ferencnek. 
 


Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-20 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Szociális iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés