Testvérnépek az Orczy-parkban

2010. augusztus 26. 11:45

Rokon népek és baráti országok delegációi érkeztek Közép-Ázsiából Magyarországra, hogy részt vegyenek az augusztus 6-9. között megrendezett Nagy Magyar Törzsi Gyűlésen a Kurultajon, amely a magyar őstörténet bemutatásán túl az ázsiai rokon népek barátságát hivatott erősíteni. Mielőtt azonban az ázsiai vendégek ellátogattak a Bugacon megrendezett nemzeti őstörténeti napokra, Józsefváros vendégszeretetét is élvezhették.

A kétszáznegyven fős vendégek listája impozáns, a delegáció tagja volt többek között a Kazak Köztársaság parlamentjének szenátora, a Türkmén Lovas Szövetség elnöke, a Kazak Központi Állami Múzeum vezérigazgatója, az Üzbeg Turan- Harcművészeti Szövetség elnöke, a Kirgiz Nemzeti Kultúra Szövetsége elnöke, és az Azeri Zenetörténeti Intézat igazgatója is.

A Kurultájra érkező delegációt a rendezvény előestéjén Varga István önkormányzati képviselő hívta meg kerületünkbe. A szíves vendéglátáson magyaros vendégszeretettel birkapörkölttel, töltött káposztával, cigányzenével, és jófajta magyar borokkal várták a több ezer kilométerről érkező vendégeket. Az Orczy tó partján felállított, zsúfolásig megtelt sátorban, mosolygó arcú emberek ülték körül az asztalokat ismerkedve egymással, népeik kultúrájával, történetével. A baráti hangulatú estét követően sokan adtak azon reményeiknek hangot, hogy a jövőben ismét lesz lehetőség találkozni egymással. Felfedezni az ázsiai népek hagyományait, értékeit, hisz az esetleges rokoni kapcsolatokon túl egy varázslatos, számunkra kevésbé ismert világ tárul ki, ha figyelmünket Kelet felé is fordítjuk. 

A rendezvényre Kazakisztán, Üzbegisztán, Kirgízia, Azerbajdzsán, Törökország, Türkmenisztan, Tatarsztan (Orosz Föderáció), Ujgurisztán (Kína), Baskiria (Orosz Föderáció), Jakutia (Orosz Föderáció), és Mongólia képviseletében érkeztek vendégek.

További józsefvárosi híreket olvashat a Józsefváros újság legfrissebb számában.


Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-20 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Szociális iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés