Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ételosztás a Teleki téren

2011. május 18. szerda

Két évtized után új helyszínre költözött a Krisnások által szervezett ételosztó mozgalom. Május 16-án volt az utolsó ételosztás a Blaha Lujza téren, melyet az Ételt az Életért szegényélelmezési program keretein belül folytattak a Krisna-tudatú Hívők. A rászorulók az új helyszínen, nyugodtabb környezetben, kevésbé frekventált környéken fogyaszthatják el az ételt. Az új helyszínen Józsefváros alpolgármestere, Sántha Zsófia és Fodor Kata, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének képviselője köszöntötte az egybegyűlteket.

Egy tál étel van, akinek a nap fénypontja, vagy magát a túlélést jelenti. Napjainkban már nem csak hajléktalanok, hanem öregek, gyerekek, munkanélküliek és egész családok is látogatják. Lehet, van hova hazamenniük, de ételre már nem jut pénz – áll a Krisna Tudatú hívők kiadványában. Ennek jegyében szervez húsz éve az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány ételosztást, amely május közepétől józsefvárosi Teleki téren folytatódik. Több mint húsz éven át a forgalmas Blaha Lujza téren osztottak meleg ételt a rászorulóknak. Az új helyszínen május 17-én, kedden került sor az első ételosztásra. A nyugodt, csendes téren sok rászoruló gyűlt össze. Sántha Péterné alpolgármester hangsúlyozta ez a környezet nyugodtabb, sokkal jobban megfelel erre a célra. Az alpolgármester leszögezte, amikor új helyszínt kerestek, csak a jó szándék vezérelte őket. Hozzátette: már több alkalommal zajlott a Teleki tér szomszédságában ételosztás, több mint 1000 ember részvételével, ezért is támogatták, hogy egy könnyen megközelíthető, már bizonyos fokig bejáratott helyszínen folytathassa tevékenységét az Ételt az Életért Alapítvány. Az első Teleki téri ételosztáson rengeteg rászoruló gyűlt össze, ám a szervezők szerint ennél többen szoktak lenni, ám úgy gondolják pár alkalom után az új helyszínen is nagyobb tömeg gyűlik össze. A szervezőség igyekezett kulturáltan megoldani az ételek kiosztását és a térre mobil illemhelyeket is elhelyeztek. Az ételosztásban részt vettek olyanok is, akik rendszeresen látogatták a korábbi osztásokat, ők segédkeztek a zavartalan lebonyolításban. Egy szervező elmondta, hogy a rászorulók ismerik az ételosztás szabályait, példának okáért, aki ittasan jelenik meg, vagy fenyíti társait, nem kaphat ételt, ezért a rászorulok is kulturáltan viselkednek egy-egy ilyen alkalommal. Május közepétől tehát új helyszínen, a Teleki téren várják a rászorulókat meleg étellel.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben