Hol laktak híres költők, írók a Józsefvárosban?

2011. augusztus 3. 09:32

Iskolás olvasmányokból általában tudjuk, hol éltek neves irodalmáraink. Persze többnyire Budapesten, de más városok is büszkélkedhetnek jeles szerzőkkel.

Persze egy nagyváros ezer arccal rendelkezik. Maradva a fővárosnál, egyáltalán nem mindegy, hogy egy szerző a Duna melyik partján élt. Ez természetesen nem értékítélt, vagy bármilyen beskatulyázás, de mindenképp érdekes és jellemző adat. Csakhogy a lexikonok, életrajzok csak városneveket mondanak, abból nem deríthetjük ki a részleteket. Vagy mégis?
A Petőfi Irodalmi Múzeum honlapjáról indulva eljutunk egy adatbázishoz, a címe: Budapest topográfia. Ebből az elnevezésből nem derül ki, de a lényege szerint itt arról van szó, hogy egy-egy költő vagy író teljes budapesti lakcímlistáját megismerhetjük, házszámra lebontva.
Vegyünk egy egyszerű példát: Kosztolányi Dezső. Ő is a Józsefvárosban kezdte, mint egyetemi hallgató lakott az Üllői út elején, majd már újságíróként a József körúton. Házas emberként a Baross utcában élt és a mai Német utcában. Sikeres íróként, mi tagadás, már Budára költözött, a Logodi utcába. Erről a lakásáról sok nagy írónk megemlékezik, de nekünk, Józsefvárosiaknak mégis az „Üllői úti fák” c. verse jelenti a legtöbbet. Bár az adatbázis szerint ugyan Kosztolányi lakott az Üllői út 22-ben, 30-ban, és 70-ben (ezek józsefvárosi címek), a fáknak emléket állító költeményét éppen a IX. kerületi részre eső Üllői út 21-ben írta. Ugyan évszázadokat vitatkoztak arról, hogy Csokonai hol írta a „Tihanyi ekhóhoz” versét, Szántódon vagy Füreden, itt nem harcol a két kerület a versért. Jelenleg a Csokonai vitában Füred látszik győztesnek, az Üllői úton eldöntöttnek látszik a verseny a Ferencváros számára. Ezt egy emléktábla is megerősíti.
 


Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Családtámogatási iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés