Helytörténeti ülés 2011. november
Szép tereink, mi lesz veletek?
2011. december 1. 09:54
Ülésezett a józsefvárosi helytörténeti kollégium az önkormányzat tanácstermében. Kerekes Pál rövid beszámolója után teljesen kötetlen beszélgetés alakult ki, a résztvevők aktuális témákat hoztak szóba. Az új utcaelnevezések kapcsán többen is kifejtették: egyetértenek azzal természetesen, hogy az elmúlt évtizedek nagyjainak életművét a kerület köztereinek átkeresztelésével is megjelenítjük, de ugyanilyen fontos lenne, Józsefváros hagyományos mesterségeinek megörökítése is.
Róbert Péter történész docens felvetette: mint érettségi elnök többször tapasztalta, hogy úgynevezett B-tételként a diákok helytörténeti kérdéseket kapnak. Véleménye szerint fontos lenne, hogy a kerület középiskoláiban rendszerszerűen, szervezetten kerüljön kidolgozásra az a kötelezettség, hogy az itt tanuló középiskolások helytörténeti felkészítést és vizsgalehetőséget kapjanak.
A másik résztvevő egyetemi oktató, M. Kiss Sándor a Teleki tér értékeinek megőrzésére figyelmeztetett. Javasolta, hogy ez a különleges hangulatú, sokfunkciójú, történelmi helyszín múltja kerüljön feldolgozásra.
Teleki tér 1918. A sorbanállók mögött a ma is álló, felújításra váró házak
Pruzsinszky József emlékeztetett arra, hogy közeleg a Tisztviselőtelep megalapításának 125. éves évfordulója. Ugyancsak elhangzott egy másik kerek szám is: Gavlik István a Százados úti Művésztelep százéves jubileumára figyelmeztetett.
Székelyné Körösi Ilona művészettörténész a Szentkirályi utcai hajdani Karacs ház falán lévő Katona József emléktábla elhanyagolt állapotára hívta fel a figyelmet. Mint a kecskeméti Katona József emlékház munkatársa úgy találta, hogy már azért is fontos ez, mert nagyon kevés emlék maradt a Bánk bán írójáról, azt a néhány helyszínt pedig, ahol élt, ezért is különös gonddal kellene kezelni.
Teleki tér 1918. Sorbanállás élelemért
A tanácskozás végén M. Kiss Sándor történész professzor jelentős bejelentést tett: szerinte itt az ideje, hogy kutatások tárják fel: igaz-e az a megrendítő híresztelés, hogy az 1956-os forradalom után a Kádár rezsim a kerületet, a józsefvárosiakat kollektív büntetésben akarta részesíteni a szabadságharcban való kiemelkedő részvételéért. Véleménye szerint át kellene tekinteni az irattárakat, vezető testületek jegyzőkönyveit, hogy valóban létezett-e az ördögi terv: a régi lakosokat egyszerűen kicserélni, a kerületet betelepíteni olyan vidékiekkel, akik nem kapcsolódnak a helyi hagyományokhoz, ezért szellemi és társadalmi értelemben jobban befolyásolhatók. Számukra épültek a lakótelepi tornyok a Práter utcában, Szigonyban. Akik pedig maradnak, éljenek csak az öreg penészes házakban, reménytelenségben, perspektívátlanul.















































