Kiállítás és vásár a Millenárison

Segítő Vásárlás

2011. december 5. 15:42

Segítő Vásárlással kíván segíteni a kormány. A www.segitovasarlas.hu oldalon a kvöetkezőket írják a rendezvényről:
A Nemzeti Együttműködés Programja nemzeti szolidaritást is jelent. Szolidaritást mindazokkal, akik segítségre szorulnak, akik betegek, elesettek vagy megváltozott életkörülményeik miatt nem tudnak gondoskodni gyermekeikről, idős szeretteikről vagy saját magukról. A Nemzeti Együttműködés és Szolidaritás mindenkinek azt üzeni, hogy számunkra minden ember fontos.

Ennek szellemében meg kell változtatnunk a fogyatékossággal élőkről kialakult képet, be kell mutatnunk értékeiket és gondjaikat, a segítségadás lehetőségeit, valamint azt, hogy mindnyájunk segítségével a társadalom hasznos tagjaivá tudnak és akarnak válni.

A Szolidaritás ránk rótt kötelesség is, a Kormány ezért kiemelt figyelmet szentel a fogyatékossággal élőknek és állami támogatással, iskolai programokkal és a társadalmi szolidaritás erősítésével kívánja elősegíteni

• a fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek foglakoztatását,
• társadalmi beilleszkedésüket, mindennapi életüket és
• az irányukba megnyilvánuló társadalmi szolidaritás erősítését.

A fentiek érdekében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szervezésében tavaly után, idén is megrendezésre kerül a Millenárison a fogyatékossággal élők által gyártott termékek kiállítása és vására, a „Segítő Vásárlás”. Ezzel a névvel és logóval ellátott áruk azt jelzik majd a vásárlók számára, hogy minőségi magyar terméket vásárolnak meg, mellyel a fogyatékossággal élőket segítik.

Ezúttal Advent negyedik hétvégéjén (2011. december 17-én és 18-án) kerül sor a „Segítő Vásárlás” programsorozatra, melynek fő célja az, hogy bemutassa és megismertesse a nagyközönséggel azokat a kézzel készített, kiváló minőségű magyar termékeket, melyeket megváltozott munkaképességű dolgozók gyártanak, elősegítendő ezzel piacra jutásukat és ezáltal kíván hozzájárulni ahhoz is, hogy növekedjék társadalmi elfogadásuk. Ezt a társadalmi elfogadást azzal is szeretnénk erősíteni, hogy e kiállítás és vásár révén is megmutatjuk, mire képesek a fogyatékossággal élők, ha ehhez segítséget kapnak.

A rendezvény a termékeken túl gazdag programokkal várja a látogatókat, gyermeket és felnőtteket egyaránt. A kisebbek örömére lesz gyurmázás, arcfestés, gyöngyfűzés, hűtőmágnes készítés és szórakoztató bohócműsor.

A pódiumon hírességek beszélnek majd értékekről és hitvallásukról. A zene, a politika és a sport világának ismert képviselői mesélnek arról, hogy számukra mit jelent az önkéntesség, a szolidaritás, és ők miért vállalnak szerepet a „Segítő Vásárlás” megismertetésében, népszerűsítésében.

Külön érdekesség lehet kicsik és nagyok számára annak megismerése, hogy miként készül a focilabda, a bőrtáska, a hátizsák, a müzliszelet. Az egyes munkafázisokat nem csak megtekinteni lehet, hanem ki is próbálhatják a vállalkozó kedvű látogatók.


 


Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Családtámogatási iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés