Matematika és biológia tanár kapta
Rátz Tanár Úr Életműdíj

2011. december 7. 11:18
Tizenegyedik alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. „Hogy ne csak a világhírű tudósok, hanem tanáraik nevét is ismerjük...” – így szól a Rátz Tanár Úr Életműdíj mottója. Mikor világhírű, magyar származású tudósainkkal büszkélkedünk, kevés szó esik tanáraikról. Rátz tanár úr a legendás Fasori Evangélikus Gimnázium tanára volt és többek között Neumann Jánost, Wigner Jenőt és Szilárd Leót is tanította.
A magyar közoktatásban kiemelkedő, természettudományos tárgyakat oktató pedagógusokat tizenegy éve támogatja az Ericcson, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. A három nagyvállalat által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért 2001 óta ítéli oda a személyenként 1,2 millió forintos Rátz Tanár Úr Életműdíjat évente két-két matematika, fizika, kémia és 2005 óta két biológia szakos tanárnak, akik kimagasló szerepet töltenek be tárgyuk népszerűsítésében és a fiatal tehetségek gondozásában. A vállalatok ezzel a díjjal járulnak hozzá a magyarországi természettudományos oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének növeléséhez. Az idei életműdíjakat november 22-én adták át ünnepélyes keretek között a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

Idén a Fazegas Mihály Általános Iskola és Gimnázium két oktatója is Rácz Tanár Úr Életműdíjban részesült: Laczkó László matematika tanár és Dr. Müllner Erzsébet biológia tanár.















































