Még biztonságosabb közlekedés (+fotók)

Új sétálóutca és gyalogosátkelők

2011. december 22. 13:34

Négy új gyalogátkelő helyet adtak át a körzetek képviselői. A veszélyes kereszteződésben egy-egy új zebrát festettek fel, de teljesen megújult a Gyulai Pál utca is. Régóta várt munkák elkészültével újabb helyszíneken lett biztonságosabb a közlekedés.

Minden körzetben a kerület képviselői adták át a megújult gyalogátkelőhelyeket. A Dologház utca - Kun utca sarkánál - amely Dénes Margit és Zentai Oszkár képviselőkhöz tartozik – Zentai úgy fogalmazott: nagyon régóta várt fejlesztés ez, és bízik benne, hogy a környéken élők valamint a Baleseti Intézetbe tartók is biztonságosabban tudnak közlekedni.

A Karácsony Sándor utca-Magdolna utca találkozásánál, Balogh István Szilveszter és Kaiser József körzetében szintén a nagy forgalom miatt volt szükség, a felújításra. A Diószeghy Sámuel utca-Kőris utca kereszteződésében készültek el az új gyalogátkelőhelyek, amelynél Guzs Gyula a körzet képviselője vágta át a nemzeti színű szalagot.


Az akadálymentesített zebráknál vezetősávot is kialakítottak, ezzel segítve a vakokat és gyengén látókat. A megfelelő éjszakai megvilágítás kialakításához cserélni kellett a lámpatesteket, így a gyalogátkelők már teljesen megfelelnek a mai követelményeknek.  A tervezési és engedélyezési és kivitelezési munkák összesen 5 millió forintba kerületek.


A Gyulai Pál utca Rákóczi úti szerviz út és Kőfaragó utca közötti szakasza az Európa Belvárosa Program keretén újult meg. A Rákóczi út és Stáhly utca közötti szakasz sétáló utca lett, de még a megújulás előtt a Fővárosi Vízművek kicserélte a régi, elöregedett vezetékeket és átépítették a közvilágítási hálózatot is. Az átadáson Egry Attila alpolgármester, valamint Szilágyi Demeter, a körzet képviselői vágták át a szalagot, ezzel már hivatalosan is átadva a nagyközönségnek. A munkálatok befejezéseként a sétáló szakaszra még padok kerülnek – ezeknek a helyéről folynak az egyeztetések a tűzoltósággal. Tavasszal pedig a felújítás zárásaként fákat ültetnek a parkolósávba, hasonlóan a Mária utcához. A kivitelezést mintegy 180 millió forintból valósult meg, amelynek 42 százalékát európai uniós támogatásból finanszírozták.
 


A hírhez kapcsolódó galéria

Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Családtámogatási iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés