Közismereti estek a Lakatos Menyhértben

2012. január 9. 09:59

A Józsefvárosi Lakatos Menyhért Általános Művelődési Központot eddig főleg Lakatos Iskolaként ismertük, de az intézmény pedagógusai ezen változtatni szeretnének. Habár a közoktatáson van a hangsúly a jövőben művelődési feladatokat is ellátnak. Decembertől elindították a JÁMK-esteket, ami a művelődési központi szerepüket igyekszik erősíteni. Az iskolai könyvtár kapacitására építve a főszervező Antalóczy Attila minden hónapra érdekes közismereti, irodalmi programokat és könnyedebb hangvételű eseményeket szervez. Az eseménysorozattal igyekeznek egységbe kovácsolni a kerületi értelmiséget, és bevonni a Lakatosban tanuló diákok szüleit, hogy ők hidat képezve, elvigyék a JÁMK jóhírét szélesebb tömegek felé. Az első eseményük Lakatos Menyhért előtt tisztelgett, átadták a könyvtárban a róla elnevezett sarkot, és számos pályatársa, családtagja méltatta életét, munkásságát. Januárban a farsangra való készülődést helyezik a középpontba, februárban pedig korunk pedagógiai kihívásairól beszélgetnek majd. Terveik között szerepel, hogy társadalomtudományokkal foglalkozó doktoranduszokat hívjanak meg, akik dolgozataikat mutatják majd be az itteni közönségnek. Mindemellett közösségépítő programokkal is készülnek, így például  a jövőben gasztronómiai rendezvények is várhatók. 
 


Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Családtámogatási iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés