Cél az állam megerősítése

Megalakult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

2012. január 12. 11:49

Ünnepélyes keretek között a Parlament Felsőházi termében alakult meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). Az eseményen beszédet mondott Orbán Viktor, ahol kiemelte, „ha valaki visszatekint az időben, azt láthatja, hogy a magyar egyetemek alapítása gyakran válságokhoz kötődik”. A három kar összevonását követően Józsefvárosba, a volt Ludovika Akadémia épületébe költözik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem székhelye. Orbán Viktor az egyetem alapító ünnepségén beszédében hangsúlyozta, olyan fiatalokat akarnak képezni, akik képesek biztonságossá tenni Magyarországot, akik élethivatásuknak tekintik a köz szolgálatát. Hozzátette, az intézmény megalapítása igazolja: van erőnk, és életben fogunk maradni, nagy céljaink vannak, és el is fogjuk érni őket.

Az új egyetemen a katonai, rendészeti és civil képzést egyesítik. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora úgy fogalmazott, az összevonás úgy történt meg, hogy a karok belső integritása nem sérült. Hozzátette: a jövőben nem csak a tudásbázis egységesítésére van szükség, hanem a tudásanyag radikális bővítésére is azért, hogy az egyetem biztos háttere lehessen az államnak. Beszéde végén nyomatékosította: biztos abban, hogy az egyetem segítségével megteremthető a jó közigazgatás, és vele a jó állam.
A válság hátteréről szólva rámutatott, hogy a problémák nagy része a magyar állam gyengeségéből fakad. A közérdek a magánérdekek mögé szorult, az összefogás helyett széthúzás, önzés, kapzsiság, spekulációs szélhámosság uralta el az életünket, és valljuk be – fűzte hozzá -, sok esetben az állam működését is. „Ha valaki visszatekint az időben, azt láthatja, hogy a magyar egyetemek alapítása gyakran válságokhoz kötődik” – mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta, a mai gondok eltörpülnek ugyan elődeinké mellett, de az európai válság ma is arra késztet bennünket, hogy megerősítsük a magyar államot. Ennek következményeivel szembesítenek minket az euróválság és Magyarország gondjai is – szögezte le. Elmondta, közös cél, hogy egy korszerű államot építsenek, biztos alapot nyújtva a polgároknak.

A Ludovika Akadémia a magyar katonai felsőoktatás legmagasabb képzési szintjét nyújtó intézménye volt az 1945 előtti Magyarországon


A kormányfő hangsúlyozta, a XXI. század versenyében olyan államra van szükség, amely képes érvényesíteni Magyarország érdekeit a nagyvilágban, képes segítséget nyújtani polgárainak, és szélesre tárja a kaput a nemzet tehetségei előtt. A szemünk előtt egy olyan állam lebeg amely erős, méltányos, és tisztelendő, mert a közérdeket rendeli a magánérdek elé. Történelmi jelentőségűnek nevezete azt a lépést, melynek a közszolgálat legfontosabb területeire mostantól egységes egyetemi rendszerben képeznek embereket. Az, hogy új egyetemet alapítunk mutatja, hogy van jövőnk, végre újra bízunk magunkban, és lesz erőnk kilábalni a nehézségekből – zárta beszédét a miniszterelnök.
Az ünnepség keretében Kövér László házelnök átadta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapító nyilatkozatát, Navracsics Tibor, Hende Csaba és Pintér Sándor miniszterek pedig az egyetemi jelképeket adták át Patyi András rektornak.
 


Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-20 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Szociális iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés