Köztünk élt…
Garas elment, a „mosodás” maradt
2012. január 17. 11:52
Elhunyt a magyar színházi élet egyik legendás alakja, a 77 éves Garas Dezső. Halálával az egyik legmarkánsabb karakterszínész távozott. A mindenkori „kisember”leghitelesebb megformálója hosszú betegség után hunyt el, a Nemzeti Színház saját halottjaként gyászolja.
Józsefváros és Terézváros is gyászol. Garas Dezső e két városrészben töltötte gyerekkorát, itt telítődött azokkal az ismeretekkel és benyomásokkal, amik nélkül nem lehetett volna az a briliáns jellemformáló, aki lett, aki volt. Egész Józsefváros a magáénak vallhatta, nem csak a Bérkocsis utcaiak, ahol korábban lakott.
A józsefvárosi kisember mindenkori hírnöke, Garas Dezső, sorsában hordta a század történéseit. Vasesztergályos tanoncként csapódott a színész-főiskolások pódiumbrigádjához, aztán fogadásból ment el a Színház és Filmművészeti felvételijére, s elsőre felvették. Káprázatos színészi pályafutás lett az övé, kritikusai szerint sohasem játszott, „csak” lelke, jelleme, egyénisége egy szeletét élte meg a színpadon. Ez az, amit megtanítani lehetetlen, születni kell rá. A Jászai, SZOT és Prima - Primissima, valamint Kossuth-dijas színművész minden jelentősebb színház társulatában játszott és élete során kitüntetések sorát mondhatta a magáénak. A legrangosabb elismerés, a Nemzet Színésze cím tulajdonosa 2000-ben lett, 2004-ben pedig Budapest Díszpolgárának választották.
Filmsorok bukkannak elő az emlékezetemben, amikor a neve „bevillan”. A Régi idők focija, a Ripacsok, és a focizni próbáló zsidó-suhanc menekülő, aki úgy rúgta a labdát, hogy kirúgta a saját lábait, tizedszerre is megnevettetve a nagyérdeműt. Kevesen emlékeznek, hogy kiváló focista volt, a színészek-újságírók focimeccsen, zsúfolt nézőtér előtt, ugyanazt játszotta, mint a nagyválogatott Göröcs Titije, ráadásul hasonlított is rá. Ez az alakítás is lelke bugyrából táplálkozott, és valamelyik józsefvárosi grundról eredeztethető.
