Örökség

Öt épületet nyilvánítottak védetté

2012. január 19. 12:23

A Képviselő-testület még tavaly ősszel megalkotta a Józsefváros helyi építészeti örökségének védelméről szóló rendeletet, és ennek értelmében a Főépítészi Iroda és a Helyi Értékvédelmi Munkacsoport el is kezdte felkutatni a kerület épített, és megóvásra szoruló értékeit. A szakemberek már meg is nevezték az első öt védelemre javasolt épületet:

 


1. A Baross utca 43. szám alatt áll a Fodor Gyula építész által Molnár Sándor részére tervezett épület. Az 1909-ben épült bérház bejárati kapuzatának faragott és domborított fémlemezének madár díszítései egyediek.


2. A Bródy Sándor utca 30/b-ben található eklektikus bérházat Schomann Antall tervezte és kivitelezte saját maga és felesége számára. Az épület különlegessége a gyönyörű terazzo burkolat, mely különböző mintájú az egyes lépcsőházakban, az előtérben és a folyosókon.


3. Gyulai Pál utca 16. – Kőfaragó utca 6. házszám alatt található házat is Fodor Gyula tervezte Haller Náthán és neje részére 1907-ben. Az előtér zöld-sárga csempebukolata, valamint a szintén zöld terazzo burkolat az épület ékessége. Egyes lakásaiban még az eredeti ajtók és cserépkályhák is megvannak.


4. A Krúdy utca 12. – Mária utca 24. sarkán álló házat Hoepfner Guido és Györgyi Géza tervezte Heyek Kálmánné számára. A bérház 1910-ben épült fel, kapujának fémlemez és üvegbetétei könnyed megjelenést kölcsönöznek, de igazi érdekességét az udvari függőfolyosók filigrán acélszerkezete adja. Legfelső emeletén két műteremlakás is található, amelyek egyikében élt Gerzson Pál festőművész is.


5. A Német utca 13. – József utca 16-18. találkozásánál található bérház Svarcz Jenő és Horváth Antal tervei alapján 1911-ben épült Polgár Károly és Kiss Ferenc részére. A lakóház előtere és lépcsőháza míves részletekben gazdag, a kék-fekete szecessziós csempeburkolata és az egyszerűségében elegáns art-deco hatású burkolata egymást erősítik.

 


A hírhez kapcsolódó galéria

Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-20 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Szociális iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés