Elfogták az "akciósok" (BRFK)
Erőszakkal jutott a nyugdíjhoz

2012. január 19. 14:30
Egy órán belül elfogták a BRFK „akciósai” azt a fiatalembert, aki egy 52 éves férfitől rabolta el az előzőleg felvett nyugdíjat.
2012. január 16-án délelőtt az 52 éves férfi hazafelé tartott édesapja előzőleg felvett nyugdíjával, amikor összetalálkozott egy általa látásból ismert fiatalemberrel. A fiatal férfi egy közeli lakóház padlására csalta, majd ököllel rátámadt. A sértett hátraesett, ezt kihasználva támadója benyúlt övtáskájába, kivette a korábban felvett nyugdíj összegét, majd elmenekült a helyszínről.
A sértett a rablás során orvosi ellátást igénylő sérülést nem szenvedett.
A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának helyszínre riasztott munkatársai haladéktalanul megkezdték a támadó felkutatását, meghallgatták az áldozatot, majd a kerületi térfigyelő kamerák által rögzített felvételek alapján pontosították a kapott személyleírást, illetve ellenőrizték a tettes és áldozata útvonalát. A sértettől kapott, valamint a kamerák felvételei alapján összeállított részletes személyleírás alapján a környéken folytatták a felderítést. Ennek során a Szerdahelyi utca és Dankó utca kereszteződésénél felfigyeltek egy férfira, aki megegyezett a kamera felvételeken látott támadóval. Igazoltatását követően elfogták, majd a VIII. kerületi rendőrkapitányságra előállították. Ruházatának átvizsgálása során zoknijából nagyobb mennyiségű készpénz került elő.
Az azóta előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottal szemben rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.














































