Gyermekkorunk emlékei

Babakiállítás nyílt a Práterben

2012. február 14. 14:04

Gyermekméretű a legnagyobb baba azon a kiállításon, amely február 1-jén nyitotta meg kapuit a Práter Általános Iskolában. Nem ez az első kiállítás az intézményben, mely a gyermekkort idézi: tavaly pihe-puha plüssmackókat csodálhattak meg a látogatók. Az akkori kiállítás szervezőihez, Kissné Koncz Ildikóhoz és Fábri Ágneshez most csatlakozott Vitárius Judit és Kincses Lajosné is.

A megnyitó az általános iskola tanulóinak bájos zenés-verses műsorával indult, amit Sántha Péterné beszéde követett. „Lehet szőke, lehet fekete, lehet pici, lehet gyermek méretű, lehet porcelán fejű, lehet egészen egyszerű rongybaba, mind egy célt szolgál: hogy a gyerekek, főképp a kislányok készüljenek az anyaszerepre. A lányok kelléktárában a baba biztosan ott van. Azért tartom ezt a babkiállítást nagyon jónak, mert felnőtt korban is eszünkbe jut, hogy megnézzük a réges-régi babáinkat. Vegyétek elő, óvjátok, öltöztessétek, mosdassátok a babáitokat, mert a baba egy nagyon különleges és örök barát”- mondta az alpolgármester asszony, akitől Kissné Koncz Ildikó szervező vette át a szót.

Sántha Péterné: "A baba örök barát"

Elmesélte, hogy a tantestület majd minden tagja, és sok iskolás gyerek is hozzájárult babáival a kiállítás létrejöttéhez, a szervezők pedig több délutánt töltöttek el fürdetéssel, mosás-vasalással öltöztetéssel, fésüléssel. „Babáztak”, és számos emléket idéztek fel eközben. „Mindegyik babának van egy története. Miközben körbesétálnak, hogy megnézzék őket, képzeljék el ezeket a történeteket is!”- mondta a tanítónő.
A közönség ezután izgatottan birtokba vette a termet. A gyerekek érdeklődve, nézegették a kiállított játékokat, a felnőttek pedig nosztalgiával gondoltak vissza gyermekkorukra. „Nahát, nekem is pont ilyen babám volt”- mondta az egyik mellettem álló hölgy. „Mi hárman voltunk testvérek, de nem sokat babáztunk.

Ha az idő olyan volt, inkább kint játszottunk az udvaron”- válaszolt a mellette álló. „Nekem egy rongybabám volt”- hallottam a másik oldalamon állótól. A megnyitó résztvevőiben számos emléket idézett fel ez a gyermekkor csodavilágát hirdető kiállítás. Ön is átélheti mindezt, ha március 22-ig ellátogat a Práter Általános Iskolába.


 


Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Családtámogatási iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés