Tapintva láss!

2012. február 14. 14:24

Nagy jelentőségű együttműködési megállapodást között a Magyar Nemzeti Múzeum és a Lions Klubok Magyarországi Szövetsége amikor útjára indította a „Tapintva láss” programot. E program keretében a múzeum régészeti kiállításán megérinthető, tapintható, kézbe vehető tárgyak sora kínálja több százezer év régészeti történetének élmény-teli megismerését a vakok és gyengénlátók számára is, a közös kulturális örökség személyes megtapasztalásaként, birtokba-vételeként.


A Nemzeti Múzeumban  a „Kelet-Nyugat határán”kiállítás termeiben és a Széchenyi teremben zajlott a gyakorlati bemutató, ahol a kiállítással ismerkedő fiatalokat a Lions-dijas Benkő Kászló, az Omega együttes billentyűse és Kárászy Szilvia zongoraművésznő kalauzolta. Németh István, a Lions Klubok magyarországi kormányzója a hazai 46 klub nevében ígérte, hogy az ország  minden részéből a kiállítás közelébe „hozza” a vakok és gyengénlátók közösségeit, dr. Csorba László, a múzeum főigazgatója és Kocsis László régész-szakmuzeológus pedig az együttműködés aktuális munkájáról tartott ismertetőt.
Minden esély adott, hogy a „Tapintva láss” program az eddigi eseti alkalmak helyébe, megtervezett, szervezett szakmai programmal teremtsen olyan új közösségeket, amelyek eddig nem élhettek a személyes megtapasztalás élményével.
A Lions Klubok a világ legnagyobb civil szervezetei, ahol 46 000 klubban 1 200 ember tevékenykedik, s évente 722 millió dollárt gyűjt és adományoz jótékony célokra. Az ENSZ és a WHO kérésére a Lions Klub-ok legfőbb tevékenysége a látás és a látáskorlátozottak megsegítése, hivatalos jelszavuk a „Szolgálunk!”, működési alapelvük elgondolkoztató: Egyetlen klubjuk sem működhet úgy, hogy tagjai anyagiakban gyarapodjanak.
 


Vissza

Megosztás

Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Családtámogatási iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés