Munkatársak

Szervezeti egység: Főépítészi Iroda


Szabadiné Molnár Éva

irodavezető-helyettes

Munkaköre:

Közreműködik a főépítész feladatait érintő bizottsági, illetve testületi üléseken, megbeszéléseken, egyeztetéseken és konzultációkon.

Közreműködik a főépítész feladatkörét érintő testületi előterjesztések elkészítésében és ezeknek jogszabály szerinti, illetve szükség szerinti egyeztetésében és határozatok végrehajtásában.

A főépítész irányába kezdeményezi a feladatkörét érintő szabályozások szükség szerinti felülvizsgálatát.

Közreműködik az iroda munkája ellátásához szükséges jogszabályok beszerzésében, a rendelkezéseket elsajátítja.

Közreműködik az irodát érintő gazdálkodási feladatok ellátásában.

Közreműködik az ügyfélfogadásban.

Közreműködik az iroda és az egyes szervezeti egységek közötti kapcsolattartásban.

Feladatkörébe tartozik a fentieken kívül minden olyan munka, mellyel a főépítész megbízza.

Közreműködik a főépítész feladatkörében felmerülő építésügyi feladatokban.

Közreműködik a kerület rendezési terveinek és helyi építési szabályzatának előkészítésében, felülvizsgálatával összefüggő feladatokban.

Folyamatosan figyelemmel kíséri a rendezési tervek hatályosulását, tapasztalatait jelzi a főépítésznek.

A főépítész megbízása szerint tanácskozási joggal részt vehet a terület,- illetve a településrendezési tervek, valamint az egyedi építési – ideértve a műemléki – ügyekkel foglalkozó tervtanácsokon.

Együttműködik az illetékes földhivatallal, az építésügyi és más hatóságokkal, valamint  a véleménynyilvánításra jogosult államigazgatási szervekkel.

Közreműködik az önkormányzatnak a műemlékvédelemmel kapcsolatos feladataiban.

Közreműködik a helyi építészeti értékek védelmével kapcsolatos szabályozás előkészítésében, és figyelemmel kíséri annak érvényesülését, gondoskodik az azokkal összefüggő nyilvántartás vezetéséről.

Szakmai véleményével, állásfoglalásaival közreműködik a terület építészeti arculatának alakításában.

Közreműködik az iroda feladat- és hatáskörét érintő egyedi hatósági ügyekben.

A főépítész megbízása szerint közreműködik az egyedi építményekkel összefüggő, a hatósági döntést megelőző egyeztetési eljárásban.

Szakmai tanácsadást nyújt az építtetők és a tervezők számára.

Gondoskodik a szabályozási tervek, az azokat jóváhagyó rendeletek, az építésügyi jogszabályok és nyilvántartások tárolásáról, azokból adatszolgáltatások összeállításáról.

Összehangolja a 4-es metró építésének Józsefváros területét érintő önkormányzati és hatósági feladatait, kapcsolatot tart a DBR Metró Project Igazgatósággal.

Ellátja a Kistérségi koordinációs hálózat kapcsolattartói feladatait.



Kapcsolat

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

06-1-459-2186

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-20 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Szociális iroda

Hétfő: 8.15-18 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-11.30 óra

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Józsefváros

hirdetés