Képviselők

Önéletrajz
Komássy Ákos vagyok, 32 éves szocialista önkormányzati képviselő, a Humánszolgáltatási Bizottság tagja. On-line fogadóórám a www.mszp8.hu oldalon napi 24 órán keresztül elérhető. Honlapom a www.komassy.hu címen, blogom a komassy.blog.hu címen olvasható. A kerületben élek, az MSZP józsefvárosi elnökeként dolgozom. 2010. tavasza óta nemzetközi tevékenységemet a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (www.iusy.org) alelnöke, európai koordinátoraként végzem. 2010. évi országgyűlési választáson Józsefváros szocialista képviselőjelöltje, az időközi és a 2010. évi önkormányzati választáson pedig Józsefváros szocialista polgármester-jelöltje voltam. Mivel mi, józsefvárosi szocialisták kezdeményeztük a Magdolna-negyed programot, Budapest első szociális város-rehabilitációját, kiemelt kötelességemnek érzem, hogy a Magdolna-negyed megújulását támogassam, ezért 2010-ben polgármester-jelöltségem mellett a 10. önkormányzati választókerület, a külső Magdolna-negyed képviselőjelöltjeként is indultam.
Józsefvárosban születtem, Budapesten nőttem fel. 2001-ben diplomáztam a bécsi Webster Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán. Munkanyelveim anyanyelvem mellett az angol, a német és a francia. 2002-től a Miniszterelnöki Hivatalban dolgoztam, először mint külpolitikai tanácsadó, később mint a miniszterelnök személyi titkára, a kancelláriaminiszter munkatársa, majd 2006 őszétől ismét külpolitikai tanácsadó feladatkörben.
Társadalmi munkában 1994 óta számos civil szervezet munkájában vettem részt. Diákmozgalmi munkám eredményeként 1997-ben az OBESSU, az Európai Diákszövetség elnöke voltam. Ezt követően kezdtem politikai tevékenységemet, 1998 őszén lettem a Magyar Szocialista Párt és a Baloldali Ifjúsági Társulás tagja. A Fiatal Baloldalban aktív tagságom következtében számos vezetői feladatot láttam el, különösen aktívan dolgoztam a baloldali ifjúsági mozgalom nemzetközi kapcsolataiban. Így választottak 2001-ben az ECOSY, az Európai Fiatal Szocialisták (www.ecosy.org) első közép- és kelet-európai alelnökévé. Hazai ifjúsági és politikai munkám részeként 2005. őszétől a 2006. évi országgyűlési választásig a Fiatal Baloldal elnöke voltam. A Societas – Új Mozgalom alapító tagja vagyok, s a 2009. évi zánkai IUSY Világfesztivál sikerében főszervezőként örömmel vettem részt. Tekintettel arra, hogy 2006. tavaszán politikai ifjúsági mozgalmi munkámat egy tragikus veszteséggel járó halálos autóbaleset szakította meg, magyarországi politikai ifjúsági szervezetben választott tisztséget azóta nem vállalok.














































